Tisztelt Érdeklődő!
Tisztelettel köszöntöm oldalunkon! A Magyar Íjász Szövetség 2009-ben harmadik alkalommal rendezi meg íjásztalálkozóját Ópusztaszeren. /Az előzményekről bővebb információk találhatók az "Előzmények" menüpontban./ A rendezvény jelentőségének megértéséhez, az alábbi gondolatokat ajánlom figyelmébe:
Az íjászatot néhány szóban kategóriába sorolni, egyszerűen definiálni nem lehet. A modern kori íjászat lehet kőkemény versenysport, természethez kötődő szabadidős tevékenység, a koncentrációt fejlesztő kikapcsolódás, és "Íjász Nemzet" lévén, nekünk magyaroknak történelmünk egy meghatározó időszakát felelevenítő, hagyományait ápoló, megőrző, gyermekeinknek azt továbbadó hagyományőrző tevékenység alapja. A rendezvény célja Árpád vezérre és a pozsonyi-csatára való emlékezés és tiszteletadás mellett az, hogy a Magyar Íjász Szövetség betekintést engedjen egyrészt az általa működtett szakágakba /8 szakág/ és versenyrendszerekbe, másrészt bemutassa azt szervezeti és szakmai hátteret, amit minden íjász számára, egyedüli hivatalos érdekképviseletként és országos szervezetként kínál. Az Íjásztalálkozó rendezvényben a sport és a hagyományőrzés mint két különböző, de gyökereiben azonos vonal találkozik, és remélhetőleg egyesülve, egymást kiegészítve, egy közösen kialakított irányba halad tovább. A világon egyedülálló az, hogy minden meghatározó íjászati mód egy szövetségbe tömörülve, egymást segítve, egymás mellett, együtt működik. A Magyar Íjász Szövetség az elmúlt néhány évben, korábban soha nem látott dinamikával fejlődött. Ez jól nyomon követhető a tagegyesületek, a működő szakágak, és az éves versenyzési engedélyt váltott íjászok számának folyamatos emelkedésében, de említhetném azokat a világ- és európaszintű versenyeket is, melyeket a Szövetség az elmúlt években sikeresen rendezett meg. Örvendetes tény, hogy Szövetségünkben két, az íjászatot nem kimondottan sportteljesítményként megközelítő irány, az un. hagyományőrző íjászat és a lovasíjászat is a legmagasabb szinten képviselve van. Az Íjásztalálkozó ennek a folyamatosan bővülő és fejlődő összefogásnak a bemutatására és egyben áttekintésére ad kiváló lehetőséget.
Üdvözlettel: Faragó Csaba
III. Íjásztalálkozó
Magyar Íjászat Napja, Nyílzápor 2009.
Ópusztaszer, 2009. július 4-5.
A Nyílzápor-2009 keretrendezvénye és a tervezett programsor
A Magyar Íjász Szövetség a Csongrád Megyei Önkormányzattal együttműködésben idén is megrendezi a különböző sport- és egyéb íjász szakágak, valamint a hagyományőrző íjászat közös ünnepét, az Íjásznapot.
A rendezvény címe:
III. Magyar Íjászünnep
Nemzetközi íjásztalálkozó - Nyílzápor-2009
Helyszín: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
Tervezett időpont és a programok:
Július 1-3.-án
-
a rendezvény helyszíneinek előkészítése, berendezése, körbekordonozása, őrizete
-
a történelmi életmód rekonstrukciós tábor (X. századi magyar jurtafalu) kialakítása
-
"íjásztábor" (alkalmi kemping) megnyitása
-
Az "Íjász-zarándoklat" csapatainak érkeztetése, táborhelyük kijelölése, az érkezők koordinálása
Július 4-én
-
09.00-tól nyitás, 12.00-ig íjászregisztráció
-
09.00-tól egész nap kézműves vásár
-
10.00-tól Selejtező pálya OB.-k és nemzetközi pályaverseny
Bemutató jellegű verseny (3D + terep + történelmi szakágakban)
"Íjászpárbaj" a Kárpát-medence leggyorsabb kezű íjásza címért -
10.00-tól egész nap "X.-századi magyar íjászok jurtatábora" (történelmi életmód rekonstrukciós tábor, korhű sátrakkal, jurtákkal, haditábor élőképpel, kiállításokkal, bemutatókkal és foglalkozásokkal)
-
10.00-tól egész nap "A magyar íjasmesterek remekei" (Az összes ílkészítő, hagyományőrző íj produktumainak kiállítása, kipróbálása, összehasonlítása. Típusonként egy gyermek, egy 30 fontos és egy 50 fontos íj.) Ugyanitt az összes nyílvesszőgyártó termékeinek kiállítása.
-
10.00-tól egész nap középkori játékok és ügyességi feladatok
-
10.00-tól egész nap II. Országos Tülkös-Kürtös Találkozó (kürtfúvás tanítással, közös kürtöléssel.)
-
10.00-tól egész nap "A honfoglalók íja" kiállítás
-
10.00-tól egész nap "Hogyan készült a nyílvessző" (korhű nyílhegy-kovácsolás, nyíltest faragás, a csontgyalu használatának elsajátítása, toll-ragasztás, bandázsolás tanítás)
-
10.00-tól egész nap, több helyszínen a hagyományőrző (Tér) íjászat gyakorlása, a különböző gyakorlatok vetélkedők, viadalok kipróbálhatóvá tétele (pl. a "lovasíjászat gyalogosan", "íjászpárbaj", "törzsek viadala-próbák", hagyományos vadászíjász gyakorlatok, a sztyeppei íjászverseny feladatainak kipróbálása, )
-
10.00-tól egész nap "A tudósok sátra" kérdezz-felelek párbeszéd a műfaj vezető régészeivel, történészeivel, hadtörténészeivel
-
11.00 vásári bábjáték
-
12.00 kora-középkori íjász bemutató és lovasíjász bemutató, az Árpád-kori magyar íjászok viseleteinek, fegyverzetének szemléltetése
-
12.50 gólyalábas komédiások műsora
-
13.30-tól 14.00-ig főpróba, eligazítás és terepbejárás a "Nyílzápor" résztvevőinek (megfelelő előkészítettség esetén, csak a "tizedek" vezetőivel)
-
14.00 élő népzene a színpadon
-
14.00 Futásíjász nemzetközi verseny és Magyar Bajnokság
-
15.00 lovasíjász bemutató
-
15.40 Rekordlövés-próba, "a világ legerősebb visszacsapó íjával"
-
16.00 bábjáték
-
16.30 Tisztelgés Árpád vezér emlékműve előtt, a hazai és a külhoni vendégek köszöntése, az "Íjász-zarándoklat" csapatainak köszöntése
-
17.00 "Nyílzápor-2009"
-
18.30 "gyalogos buszkasi" avagy "nomád vérfoci"
-
18.50 a szombaton befejeződött versenyek eredményhirdetései a színpadon
-
19.10 középkori vásári komédia
-
19.30 élő népzene és históriás zene a színpadon
-
20.30 "Szer-tűz" közös tűzgyújtás és dobos szer-tartás
-
21.10 Téka koncert és táncház
-
22.40-től hajnaligélő népzene, táncház, tánctanítás és énektanítás a színpadnál és a jurtatábor tüzeinél
Július 5-én
-
09.00-tól nyitás, 12.00-ig íjászregisztráció
-
09.00-tól egész nap kézműves vásár
-
09.00-tól Íjászbemutatók-versenye
-
10.00-tól Kieséses pálya OB-k és nemzetközi pályaverseny /folytatás/
Bemutató jellegű verseny (3D + terep + történelmi szakágakban) /folytatás/
"Íjászpárbaj" a Kárpát-medence leggyorsabb kezű íjásza címért /folytatás/ -
10.00-tól egész nap
"X.-századi magyar íjászok jurtatábora"
"A magyar íjasmesterek remekei"
középkori játékok és ügyességi feladatok
"A honfoglalók íja"
"Hogyan készült a nyílvessző"
a hagyományőrző (Tér) íjászat gyakorlása, a különböző gyakorlatok vetélkedők, viadalok kipróbálhatóvá tétele -
11.00 vásári bábjáték
-
12.50 gólyalábas komédiások műsora
-
14.00 Döntők pálya OB-k és nemzetközi pályaverseny
-
14.00 élő népzene a színpadon
-
15.00 lovasíjász bemutató
-
16.00 bábjáték
-
kb. 17.00 eredményhirdetések a színpadon
-
kb.18.00 programzárás


MÍSZ


